

SOTE Etikai Bizottsága titkára 2009.01.16.
Dr. Görbe Éva egyetemi docens részére
Kedves Éva !
Kérem, hogy az Etikai Bizottság állapítsa meg ,hogy volt e esetleg még az enyémen kívül több hasonló eset is , amikor a Silva féle Agykontroll módszer tanfolyamán résztvevő tanfolyami hallgató az ott vele Domján László által megismertett pszichikus kommunikáció útján olyan tartalmú közléseket kezdett volna el kapni, amelyek értelmében Domján László agykontroll oktatónak vele kapcsolatos házassági szándéka van , de az még hosszú idő után sem teljesedett be ? Az én esetem egyedül álló-e ebben a tekintetben ? Velem ugyanis ez történik. A közlések tartalma szerint a boldog közös jövő egy ebből a szempontból igen késői életkori szakban, de akkor biztosan beteljesedik ,és még ahhoz időben ,hogy egészséges gyermekünk is születhessen .Domján László az általam Neki írott jó néhány - azaz több mint 100- levélből és több mint 300 e â013mailből minden kétséget kizáróan tudomást kellett ,hogy szerezzen az általa az agykontroll tanfolyamon oktatott pszichikus technika általam való gyakorlása során hozzám érkező és vele kapcsolatos közlésekről , és arról, hogy ezek hatására számítok Rá az általam nagyon vágyott életadás területén ,mint majdani születendő vele közös gyermekünk édesapjára, és a férjemre ,akivel tartós boldog házasságban fogunk együtt élni ,és a gyermekeinket nevelni . Arról is tudomásának kellett lennie , hogy mindennek következtében nem is gondolok arra ,hogy másnak a személyében keressek férjet , akivel közösen gyermeket hívhatnék életre , hanem örömmel várom a fentiekben említett vele közös boldog jövőnk beteljesedését . Az említett és a tanfolyam Domján Lászlónál való elvégzésétől fogva , pszichikus úton hozzám érkező közlések értelmében általam várva várt boldog közös jövő még nem teljesedett be, ami kezd egyre nagyobb mértékben nyugtalanító lenni .Sem férjem sem gyermekem nincsen még , pedig kezdettől és a mai napig is a legfőbb magán életi célom a biztos családi élet és a gyermekek biztonságos felnevelésének is az alapját képező tartós és boldog házasság megvalósítása . Domján László az ezzel kapcsolatban 2000 óta Neki írott leveleim láttán egyetlen alkalommal sem figyelmeztetett arra , hogy az általa az agykontroll tanfolyam keretében oktatásra kerülő pszichikus technika általam való gyakorlása során pszichikus úton hozzám érkező , vele kapcsolatos közlések tartalma esetleg bármilyen lényegesebb vonatkozásban is eltérne az Ő Önmagával kapcsolatos saját jövőképétől, és a jövőjére , a saját életére vonatkozó valóságos terveitől és szándékától , és ,hogy e miatt esetleg ne számítsak rá a fenti értelemben , hanem másnak a személyében keressek magamnak még idejében párt . Azaz meghagyott abban a tudatban , hogy a vele kapcsolatban hozzám érkező közlések tartalma megfelel a valóságnak .* Ennek értelmében a mai napig is számítok Rá, mint a jövendőbeli férjemre .Azt ugyanis nem tudom elképzelni ,hogy megtévesztett volna . Az is elképzelhetetlen a számomra ,hogy ennyi levelem láttán ,nem figyelmeztetett volna időben abban az esetben , ha neki más lenne a saját jövőjével kapcsolatos elképzelése . Az elmúlt jó néhány esztendő során , a leveleim láttán olyan közlést sem tett Domján László aminek értelmében esetleg hallucinálnék . Ha pedig bármi ilyesmire lett volna gyanúja a a hozzá rendszeresen érkező és hasonló értelmű leveleim láttán akkor nyílván való ,hogy már többször is figyelmeztetnie kellett volna arra , hogy elme működési zavar jeleit tapasztalja nálam, és forduljak orvoshoz . Ilyet azonban nem tett az elmúlt néhány év során . Mindeddig szilárd meggyőződéesem, hogy Domján László becsületes ember ,és jól képzett oktató, akinek felelősséget kellett válalnia azért ,hogy meghagyott engem abban a tudatban,hogy aférjem lesz ,és nem értem, hogy ugyan akkor a fent említett közös boldog jövőnk beteljesedése miért várat ennyit magára .Kérem,hogy az Etikai Bizottság szólítsa fel Domján Lászlót arra ,hogy a jelenlétemben adjon végre egyértelmű választ . Amennyiben megtévesztett volna valamilyen tekintetben , -amit egyenlőre nem tudnék róla elhinni â013 kérném azt ,hogy az egyetem biztosítson számomra jogi képviselőt , aki segít a törvényes igazságszolgáltatás útján nyilvános perben érvényesíteni a jogos kártérítési igényem .
Ezzel összefüggésben ,már a skizofréniának - az esetemben a valóságnak meg nem felelő- gyanúja is terjedni kezdett rólam , mert ugyan nagyon kevés esetben , de volt .hogy valakinek említést tettem erről a jövőképről, és mivel be még nem teljesedett az illető azt hitte ,hogy hallucinálok, és azt kezdte rólam terjeszteni, hogy az agykontroll gyakorlása kapcsán skizofrénia jelentkezett nálam . Jelenleg ezért nincsen munkám sem .
üdvözlettel; Dr. Erdei Judit
________________________________________________________
Rendelj egyszerűen – a nap 24 órájában!
AEG-ELECTROLUX mosógépek – mosogatógépek – beépíthető gépek akár 5 ÉV kiterjesztett GARANCIÁVAL!
MINDEN NAP várunk! – ÚJ 700 nm-es üzletünkben a SUGÁR üzletközpontban!
www.aegshop.hu
Comments [0]
Tájékoztatásul közöljük, hogy a fenti korlátozásokat megszegõ elõfizetõ szerzõdését a Silihost Kft. azonnali hatállyal felmondja, s amennyiben bármilyen közvetlen, vagy közvetett kár éri cégünket a SPAM-elés - vagy az illegális adattárolás - okán, akkor jogi lépéseket kezdeményezünk. Amennyiben a SPAM-elés mûszaki zavarokat okoz [például a php mail() függvény által] informatikai hálózatunkban, ezen esetben rendõrségi büntetõ feljelentést teszünk számítógépes bûncselekmény alapos gyanúja miatt, s a hatóságoknak átadjuk a levélküldési logokat. A számítógépes bûncselekmény - vagy annak megkísérlése - a szigorítások végett akár 10 év szabadságvesztéssel sújtható...
Comments [1]
php_value upload_max_filesize 40M
php_value post_max_size 40M
php_value max_execution_time 400
php_value max_input_time 400
Comments [2]
Comments [0]